Egy ház építése, berendezése közben általában fejtörést okoznak a színek, az anyagok, a bútorok kiválasztása, s maga az alaprajzi kialakítás, ám bizonyos szempontok magától értetődőek.
Hogy milyen magasnak kell lennie a konyhapultnak, hogy hol legyen a konnektor, hogy milyen a lépcsőkiosztás vagy hogy mennyi helyet kell hagyni a mosdó mellett, nos ezt általában a szakemberek maguktól is tudják, hiszen erre valóak a szabványok. Csakhogy ezek a jól bevált méretek mit sem érnek, ha a tulajdonosok egyike, jelen esetünkben a fiatal háziasszony tolókocsiban éli mindennapjait…
A Tárnok kertvárosában épült 130 m2-es családi házat természetesen csakis egyszintesre tervezhették, hiszen a lépcsőn való közlekedés fel sem merülhetett, és már a bejáratnál adódó néhány foknyi szintkülönbséget is rámpával hidalták át. A fiatal párnak azonban odabent rengeteg kérdéssel kellett szembenéznie, szerencsére lakberendező barátnőjük, Balásy Emese segítségével nem csupán a ház, de maga a berendezkedés is akadálymentessé vált.
Modern, lehetőleg világos otthont szerettek volna, de nem idegenkedtek a kontrasztoktól sem, így a minimál stílusú, szürke-nyers, önmagában csíkozott padlóburkolat elsőre megnyerte a tetszésüket. Nem is keresgéltek tovább, nem csak a nappaliba, de az egyik fürdőszobába is ugyanebből a családból választottak, csupán a mosókonyhába, – amelyet a háziasszony igényeihez igazítva speciális fürdőkáddal, emelt, dobogós wc-vel is elláttak – került egy vidámabb, kék és sárga kerámia.
A konyhával, étkezővel egyterű nappali padlója tehát világos lett, csupán a tér közepén elhelyezett társalgó alá applikáltak egy sötétszürke szigetet szőnyegmintaként. Magát a fehér bőr ülőgarnitúrát a háziak választották, széles karfájával, tekintélyes méretével remek mászóka az aprócska kislány számára. Ugyancsak fehér lett a kandalló is, melyet a lehető legegyszerűbbre kértek, kőburkolat, csapott kürtő vagy ülőkék nélkül, így stílusban is szépen alkalmazkodik a modern térhez.
Egy kis játékosságot adnak az összképnek a gipszkartonból készült falfülkék, melyek önálló világítással is rendelkeznek, így nem csupán a dísztárgyaknak nyújtanak méltó kiállítóhelyet, de esténként a hangulatvilágításról is gondoskodnak.
Alkalmazkodva a padló színéhez ekrü és sötétszürke frontokkal tervezték meg az U-alakú konyhabútort, melyet úgy alakítottak ki, hogy kényelmesen elérhessen egyedül is mindent a fiatalasszony. Az megszokottnál jóval alacsonyabb lett a konyhapult, sőt egy félszigetként merőlegesen álló, lábbal alátámasztott asztalkát is csatoltak hozzá, ami alá befér a tolószék, így itt még kényelmesebben dolgozhat. Remekül illik a konyhához a szürke, üveglapos étkezőasztal is, különleges megjelenésének köszönhetően nem csak hasznos darabja, de dísze is a térnek.
A hálószoba berendezése is egyedi megrendelésre készült, jóval magasabb fekvőfelülettel az átlagosnál, ami jelentősen megkönnyíti a ki és beszállást.
A lakás kialakítása közben nem csak a berendezés optimális méretezésére kellett odafigyelni, hanem a bútorcsoportok elrendezésére is, a közlekedési útvonalakat ugyanis jóval szélesebbnek, egyértelműbb kijelölésűnek hagyták, így kerekesszékkel könnyedén bárhol meg lehet fordulni – akár egy kisgyerekkel együtt is. Ennek köszönhetően ez az otthon nem csupán kedves, fiatalos és vidám lett, de tágas és levegős is, nem csoda, ha tulajdonosai imádnak benne lakni.