Project

leírása

Egy építés alatt álló, tárnoki családi ház nappali zónájának, egy térben kialakított nappali-étkező-konyhájának megtervezésére kértek fel. A megközelítőleg ötven négyzetméternyi terület alapadottságain változtatni nem lehetett és nem is kellett.

A területen belül térkijelölő jellegű berendezést javasoltam. Erre egy gipszkartonból épített fal tűnt a legalkalmasabbnak, amely a nappali tér fő bútorzata és egyben meghatározó design elemévé vált.

Előnye nem csupán a látványosság, hanem a praktikusság, légiesség is. A gipszkarton falban hangulatos falfülkék, és polcok találhatók, melyek visszaköszönnek a bejáratnál felépített gipszkarton lerakónál is hasonlóképpen. Ezek tónusai enyhe narancsos pasztell árnyalatúak, elkülönülve így a fal alap halvány pasztellsárgájától. Ezt az árnyalatot kapta a nappali fölé tervezett álmennyezet is, amely koszorúként öleli át a teret egyértelműen kijelölve azt.

A nappali körvonalát követő rejtett világítással, szpotokkal, futófénnyel ellátott szerkezet nem csupán magasabbnak mutatja a belső területet, de megoldja a világítás, hangulatfények kérdését is, illetve a karnisok takarását is. A felvitt falszínek harmonizálnak az együtt választott és megvásárolt gresslapok alapszíneivel – beige, terrakotta. Ezeket a lapokat változatos módon raktuk le, összekombinálva a saját magukból vágott dekorcsíkokkal.

A narancs színfoltok mellett dekorációs elemként felbukkan egy nádszövet burkolat is, mely a kandalló mögötti falat borítja, ráerősítve a nappali bútorzatára, amelyben szintén megjelenik e nád. A világos színekkel kontrasztban ajánlottam a berendezési tárgyakat, bútorokat. A tv szekrényt a Bohémia bútorboltból választottuk cseresznye tónusba, és ezt a színt terveztük a konyha és étkező bútoroknak is. A cseresznye megjelenik az uralkodó világítótestekben is matt nikkellel és opállal kombinálva. Ezeket a Kollarz katalógusaiból választottuk. A szintén opál falikarok és kiegészítők az Eglo kínálatából kerültek kiválasztásra.

Az étkezőt és a konyhát egy gipszkarton áthidalóval, és egy ovális étkezőpulttal választottuk el.

 

A konyha fafrontjai szintén cseresznye színűek, a munkapult az aljzat alaptónusával megegyező. A falra semleges színhatású csempét tettünk, amely szépen befut az ablakpárkányokra is. Szép vonalvezetésű, a világos-sötét kontrasztok miatt lendületes és mozgalmas lett a tér ezen része is.

A bútorkárpit színére javaslom a mélynarancsot kombinálva a mohazölddel, a függönyökre a pasztell-mohazöld árnyalatait, amely komplementere a cseresznyés és narancsos árnyalatoknak.
A végeredmény egy hangulatos, meleg, modern és mediterrán elemeket is tartalmazó vidám enteriőr lett, sok-sok hangulatfénnyel, amely tükrözi megrendelőjének személyiségét és elképzeléseit.

Hitvallásom

Hiszek a funkcionális terek, gondosan megtervezett otthonok életünkre gyakorolt építő erejében.

Vélemények

Az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot. Sikerült a széttagolt térből, egy gyönyörű világos, szellős teret alkotni. Teljesen az életvitelünkhöz, igényeinkhez, és stílusunkhoz alakítani a házat, amiből nem csak lakás lett, hanem otthon. Köszönjük.

P. Krisztina

Már a tervezés legelején az volt a benyomásunk, hogy a személyiségünktől és a családunktól függetlenül Emese rögtön pontosan tudta, hogy mi a lakás eredeti alapgondolata. A végén mégis úgy éreztük, mintha ez a lakás csak a miénk lenne, és mi találtuk volna ki. Felújítás során kizárólag igényes, megbízható és korrekt szakemberekkel találkoztunk, és jó tudni, hogy olyan a minősége, mint a kinézete.

Tornai H. Zita

Élmény volt a közös tervezgetés, munka. Mindig figyelt. Szavak nélkül is tudta, hogy mi az, ami az ízlésemnek megfelelő és mi az, ami kevésbé nyerte el a tetszésemet. Nem akart rám erőltetni semmit. A felmerülő legapróbb probléma esetén is jött és megoldást keresett. Most tudtam meg, hogy egy lakberendezőnek milyen sokrétű a feladata azon túlmenően, hogy szép bútorokat helyez el a lakás különböző pontjain. Figyelnie kellett arra is, hogy az alapok jók legyenek. Ha valamelyik szakember nem vált be, tudott olyat ajánlani, akivel tökéletes lett az eredmény. Drasztikus átalakítások (bontások), a lakás stílusának, karakterének megváltoztatása helyett csak annyit tervezett át, amennyi szükséges volt ahhoz, hogy a lakás a legszebb “arcát” mutassa, helyiségei funkciójukat a legpraktikusabban tölthessék be. Az eredmény magáért beszél. Ide mindig imádok hazatérni! Köszönöm!

Anita

Hogyan dolgozom?

Első lépés

Kapcsolatfelvétel

Második lépés

Elképzelések egyeztetése —  anyagi kötelezettség nélkül

Harmadik lépés

Ajánlat és megállapodás

Negyedik lépés

Tervezés - tervek egyeztetése, elfogadása

Ötödik lépés

Igény szerint - megvalósítás, kivitelezés

Elérhetőség

Balásy Emese  +36 70 383 0116
mesterfokozatú lakberendező

Kérdése maradt? Időpontot foglalna?

Kapcsolatfelvétel

Kérjen egy konzultációs időpontot, vagy írja meg kérdéseit!

    Balásy EmeseMesterfokozatú lakberendező

    Inspirálódjon korábbi munkáim között

    ART DIRECTOR AND DIGITAL DESIGNER  
    Balásy Emese - mesterfokozatú lakberendező

    Szeretne többet tudni a tervezésről, lakberendezésről?

    Lakberendezési és építészeti stúdiónk nem csak terveket kínál. Abban is szeretnénk a segítségére lenni, hogy könnyedén eligazodva a lakberendezési trendek útvesztőiben, ne csak megfogalmazódjon, de meg is jelenítődjön egyéni stílusa, elképzelése. Írásainkban megmutatjuk a lámpák, szőnyegek, bútorok, textíliák, függönyök választásában  rejlő hangulat, stílus és harmóniateremtő lehetőségeket. Keresgéljen írásaink között!

    Lapozgasson munkáim között

    Hiszünk a funkcionális terek, gondosan megtervezett otthonok életünkre gyakorolt építő erejében. Fontos számunkra, hogy ne egy divatos tucatot alkossunk, amiről bárki hozzáértő azonnal megmondja, mikor készült, hanem a célunk, hogy olyan egyedi megoldások szülessenek, amelyek leginkább kifejezik megrendelőnk legvalóját, hiszen csak ebben az esetben fog koncepciónk működni és életre kelni. 

    Stílusos terek

    Személyre szabott otthonok

    Kérjen egyy konzultációs időpontot most!